A lázgörcs nem epilepszia
A lázgörcstől nagyon megijednek a szülők, főként az első alkalommal, miután az gyakran típusos epilepsziás rohamként, leggyakrabban un. grand mal rohamként zajlik. Dr. Farkas Viktor, a Neurológiai Központ – Prima Medica gyermekneurológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy egyrészt a lázgörcs nem egyenlő az epilepszia betegséggel, másrészt lázas állapotban jelentkező görcsroham esetén kizárólag az általában hosszútávon kedvező klinikai lefolyású lázgörcsöt feltételezni komoly hibaforrás lehet, azaz sokszor további vizsgálatok javasoltak a szoros betegkövetés mellett. Mindezt indokolja, hogy lázas állapotban jelentkező görcsroham több egyéb betegségnek is lehet az első tünete, igy pl. központi idegrendszeri gyulladásnak (agyhártya, illetve agyvelőgyulladásnak), továbbá egyes idegrendszeri leépüléshez vezető, görcsrohamokkal járó betegségeknek, melyek minél korábbi felismerése és célzott kezelése kifejezetten kívánatos.
Miért alakulhat ki a lázgörcs?
A gyermekkori fokozott görcskészségre vezethetők vissza a gyermekkorban gyakori alkalmi konvulziók, melyek egyike kisgyermekkorban a lázgörcs. Míg a felnőtt neurológiában a lázgörcs ismeretlen betegség, addig a lázgörcs előfordulásának gyakorisága a 6 év alatti gyermekek között mintegy 4-5 százalék. Lázgörcs esetében – általában a genetikailag arra hajlamos gyermeknél/családnál - a lázas állapot/lázzal járó belgyógyászati betegség pl. banális felsőlégúti hurutos betegség provokálja a lényegében típusos epilepsziás rohamként, általában grand mal rohamként zajló lázgörcsöt.
Ezzel szemben epilepszia betegség esetében az epilepsziás roham láztalan állapotban, a teljes jólétben, váratlanul lép fel. Következésképp, lázgörcs esetében nem epilepszia betegségről, hanem alkalmi rohamról, ezen belül lázas – hurutos állapot provokálta lázgörcsről beszélünk. A lázgörcs típusosan életkorhoz kötött betegség, miután általában iskoláskortól a gyermek fokozott görcskészsége spontán fokozatosan visszafejlődik, azaz ekkortól a görcsök szerencsés esetben már nem ismétlődnek.
A lázgörccsel szemben epilepszia betegség esetén láztalan - nem hurutos állapotban, általában váratlanul jelentkeznek az epilepsziás rohamok. Jellemző az epilepszia betegségre, hogy megfelelő kezelés hiányában az epilepsziás rohamok ismétlődnek, általában oly módon, hogy az egyes rohamok közötti un. jóléti, panaszmentes időszak egyre rövidül. Azaz például kezdetben több hónapos, majd ahogy telik az idő, már néhány hetes szünetekkel lépnek fel az egyes epilepsziás rohamok. Összegezve, amennyiben az epilepsziás rohamot kizárólag valamilyen provokáló tényező, jól körülírható átmeneti állapot, például egy lázas betegség váltja ki, akkor nem epilepszia betegségről, hanem provokált, ún. alkalmi görcsrohamról beszélünk. Így pl. 6 éves kor alatti gyermeknél lázas-hurutos állapotban fellépő görcsroham esetében lázgörcsről.
Kell-e kezelni a lázgörcsöt?
Elsősegélyként javasolt, hogy lázgörcsben szenvedő gyermek környezetében rendelkezésre álljon a rohamot megszüntető, azt leállító, laikus is által biztonsággal adható gyógyszer, mely általában a végbélbe adandó dizepam tartalmú folyadék, ún. diazepam rectiola. Ennek alkalmazására lázgörcs esetében ritkán kerül sor, miután a legtöbb lázgörcs 2-3 percen belül magától szűnik és gyermek a görcs utáni időszakban mélyen elalszik. Az otthon alkalmazandó elsősegélyszer alkalmazásának célja, hogy a klinikai roham ne legyen időben elhúzódó, nevezetesen ne haladja meg az 5 percet.
Az a gyermek, akinek többször volt már lázgörcse – egyéb mérlegelendő faktorok között, különösen, ha időben az egyes rohamok elhúzódnak, és az elhúzódó rohamtartam mellett több alkalommal ismétlődnek - megelőző célzattal javasolt a tartós görcsgátló gyógyszeres terápia kezdése. A görcsgátló megelőző terápia célja, hogy a lázgörcsökre hajlamos kisgyermeknél lehetőség szerint megelőzzük a további, akutan gyógyszeresen nehezebben befolyásolható, hosszan tartó és gyakran ismétlődő lázgörcsök fellépését. Később – célzott kontrol vizsgálatok eredményei alapján – a gyógyszer elhagyható ezeknél a gyermekeknél.
Fontos szem előtt tartani, hogy a lázgörcs nem homogén betegség. Egyszerűsítve elkülönítendő a kifejezetten jó indulatú egyszerű lázgörcs és a komplikált lázgörcs csoportja. Az utóbbi esetében a későbbi epilepszia kifejlődésének és egyéb későbbi neurológiai szövődmények megjelenésének kockázata nagyobb. Következésképp, a megelőző jellegű gyógyszeres görcsgátló kezelés bevezetése indokolt lehet, különösen az utóbbi, komplikáltnak nevezett lázgörcs csoportban.
Előre jelezheti-e az epilepsziát a lázgörcs?
A szülők mindennapos, jogos félelme, hogy a lázgörcsökben szenvedő kisgyermek hosszútávon epilepsziás lesz-e, illetve iskoláskorban és felnőttként szellemileg egészséges lesz-e? Amennyiben egyszerű lázgörcsről beszélünk ezen kérdésekre a válasz egyértelműen kedvező mind rövid, mind hosszútávon.
Összegezve, a lázgörcs és az epilepszia terápiája, továbbá a rövid- és hosszútávú klinikai kimenetele lényegesen különbözik: pl. jóindulatú lázgörcs esetében nagy az esély arra, hogy a kisgyermekkor után, nagyjából iskoláskortól spontán megszűnnek a görcsök. Ugyanakkor dr. Farkas Viktor, a Neurológiai Központ – Prima Medica gyermekneurológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy többszöri és időben elhúzódó lázgörcs kapcsán fontos a gyermekneurológiai kivizsgálás. Ezt indokolja, hogy a lázas állapotban kisgyermekkorban fellépő görcsroham (epilepsziás roham) korántsem minden esetben egyenlő az általában hosszútávon jóindulatú lázgörcsnek tartott betegséggel.
Elmondható, hogy javasolt az epilepsziás roham kapcsán a csecsemő, illetve a gyermek alapos gyermekneurológiai kivizsgálása.
Tudástár:
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK448123/
https://www.nhs.uk/conditions/febrile-seizures/
Forrás: Neurológiai Központ – Prima Medica (www.neurologiaikozpont.hu)
Kapcsolódó cikkek, melyek érdekelhetik Önt:
Bejelentkezés gyermekneurológiai vizsgálatra
Téma szakértője
-
Dr. Farkas Viktor
-
Szakterületek:
- gyermekneurológus
-
Specialitások:
Ellátás 0-18 éves korig!
Rendelés típusa:
- Személyes, rendelői vizit: 1015 Budapest, Ostrom utca 16. I.em. 1. - 17-es kapucsengő
- Rendelési idő: Kedd 15:00-18:00
Orvos válaszol
Májusban "Epilepsia, k.m.n." betegséget diagnosztizáltak esetemben, egy gm-rohamot követően, ezt eeg és mri is igazolta. Azóta 2x1000 mg levetiracetámmal tünetmentes vagyok. Kérdésem a következő: így végezhetek-e véradást? 18 éves vagyok, ez lehetne az első alkalmam.
Köszönettel, T. Gergő
Gyógyszerszedés kizárja a véradást.
Üdv. Dr. Prinz Géza
Kapcsolódó oldalak
Páciensek mondták
Alapos és kedves
További véleményekEpilepszia gyanújával fordultam a Főorvosnőhöz, nagyon meg voltam ijedve. De ő igazán kedvesen megnyugtatott, részletesen tájékoztatott minden apró lépésről.