Az arc egyik oldalának zsibbadása, mozgásának nehézsége vagy éppen bénulása több betegség tünete is lehet.
Foglaljon időpontot orvosainkhoz!
Több oka is lehet, ha az arc egyik oldala zsibbad
Az arczsibbadás lehetséges okai
Alapvetően különböző idegek irányítják az arc izmainak munkáját, ezek az idegek sérülhetnek, nyomás alá helyeződhetnek,vagy akár begyulladhatnak. A nem megfelelő működés következtében zsibbadást, esetleg bizsergést érezhetnek az arcuk adott felén, vannak, akik úgy tapasztalják, hogy elvesztettek mindenféle érzést. Számos betegség okozhatja ezeket a tüneteket, ezért a hatékony kezelés csak a pontos diagnózis megállapítása után lehetséges, vagyis a legfontosabb első lépés az orvosi vizsgálat.
Amikor az agyban lévő ér elzáródik, az adott agyterület nem jut elég vérhez ekkor következik be a stroke. A legjellemzőbb tünetek mind hirtelen jelentkeznek – de nem feltétlenül mutatkozik meg minden egyes szimptóma.
Ilyenkor a legfontosabb teendő a mentő kihívása! Az akut tünetek okának megállapítása után kezdődhet az agyi ereket elzáró vérrög feloldása, például gyógyszerekkel vagy szükség esetén műtéttel. Agyvérzés esetén gyógyszeres kezelés, vagy műtéti eltávolítása jön szóba.
Cikkek melyeket mindenképpen olvasson el!
Akkor alakul ki, ha az arc egyik felének mozgását irányító idegek begyulladnak, vagy nyomás alá kerülnek, és bár a konkrét okra sokszor nem derül fény, gyakran megfázás, influenza után jelennek meg a tünetek. A bénulás mellett a fél arc zsibbadására, állkapocs fájdalomra, fejfájásra, fülcsengésre, az ízérzékelés csökkenésére is rá kell kérdezni.
A Bell-féle arcidegbénulás néha magától elmúlik, részletes orvosi vizsgálat dönthet gyulladáscsökkentő (pl. szteroid tartalmú gyógyszerek) esetleges beállításáról. Fizikoterápiás eljárások is segíthetnek az izmok működésének helyreállításában.
A sclerosis multiplex (röviden: SM), a központi idegrendszert érintő gyulladásos autoimmun betegség, amelynek során az agy és a gerincvelő idegrostjainak védőburka - az úgynevezett velős hüvely (mielinhüvely) károsodik. A mielinhüvelynek jelentős szerepe van az ingerületvezetésben, sérülés következtében az idegrost rosszul működik - lassabban vezeti és/vagy blokkolja az ingerületet.
A tünetek a lábakon, a karokon és az arcon jelentkezhetnek, egyik vagy mindkét oldalon. Mindenképpen orvoshoz kell fordulni, ha homályos látás, beszédbeli és koordinációs nehézségek mutatkoznak, amelyekhez erős fáradtság társul. A szklerózis multiplex egyelőre nem gyógyítható, de a betegség fellángolásai bizonyos mértékig visszaszoríthatók, és a rokkantság kialakulása késleltethető
A hemiplegiás migrén tünetei a görcsös fejfájás,fényérzékenység és hányinger mellett egyéb idegrendszeri tünetek, mint például féloldali zsibbadás, átmeneti féloldali bénulás, beszédzavar, járászavar, amelyeket olykor tudatzavar is kísér. Ez az ijesztő jelenség gyakrabban érinti a férfiakat, és az esetek egy részében öröklődik. Ezzel a ritka típusú migrénnel érdemes fejfájás kezelésében is jártas neurológushoz fordulni, ugyanis a standard migrén ellenes szerek gyakran nem hatnak.
Az arc egyik felének zsibbadása, bénulása számos más ok miatt is kialakulhat, mint például allergiás reakció, fogászati beavatkozás, arcot ért sérülés vagy éppen tumor miatt. Mindenképpen orvoshoz kell fordulni, ha a tünetek nem múlnak, esetleg romlanak, ha fejsérülés következtében alakultak ki, vagy ha a test más részeire is kiterjednek . Természetesen stroke gyanúja esetén azonnal mentőt kell hívni, de a kevésbé ijesztő, esetleg tartósan fennálló tünetek is kezelést igényelhetnek.
Téma szakértői
Kapcsolódó cikkünk
Látászavartól a tanulási nehézségig - a COVID-19 neurológiai szövődményei
Az Ostrom utcai rendelőknek otthont adó épületen teljes felújítást végzünk, hogy egy kellemes környezetben fogadhassuk a gyógyulni vágyókat. A felújítással kapcsolatos kellemetlenségekért szíves elnézésüket és megértésüket kérjük!
A felújítás ideje alatt a rendelők zavartalanul működnek!
Köszönettel:
Prima Medica Egészségközpontok